2017. jan. 25.

legfrissebb tudományom (CsKM)

CsKM? Az mi?
A CsKM annak a rövidítése, hogy "csak kötök és mesélek".

Jó néhány blogot olvasok. Köztük Egészen Panka oldalán volt ez a játékfelhívás. Mivel én általában a kész dolgokról írok, kifejezetten tetszett az ötlet. 
Röviden: Panka minden hónap elején megad egy témát, arról írnak azok, akik akarnak. Ennyi az egész.

Januárra az jutott, hogy kinek mi a legfrissebb tudománya.
Hát, én kötni tanulok. Jó, lehetne azt mondani, hogy "de Orsi, te már tudsz kötni!". Részben igaz is, de másrészről annyi mindent lehet tanulni még ebből is, amit nem tudok!
Kicsit csalok rögtön így az elején, mert legutóbb egy kezdést tanultam a remek jó tankönyvemből, a cable cast on nevűt. De ez nem kifejezetten látványos, meg az eggyel azelőttire vagyok inkább büszke.
Az pedig a két színnel kötés úgy, hogy egyszerre vezetem mindkét fonalat a bal kezemen.

Az egésznek az volt az apropója, hogy meg kellene kötnöm egy kesztyűt. A kámeásat, amit Lady_L már megkötött. És nagyon nem haladt. A remek jó technikámmal pedig (miszerint egy szemet lekötök az egyik színnel, fölveszem a bal kezemre az új fonalat, lekötök két szemet, megint fonalat cserélek ésígytovább) már egy egész pulóvert kötöttem. Életem első pulóverét. Gimnazista voltam akkor, nagyon tetszett ez a minta (izlandi, és éppen Izland-mániás korszakomat éltem), hát megkötöttem. Igaz, hogy két év telt el a kezdése és a befejezése között, hogy nem csináltam kötéspróbát (mert minek az? Hát le van írva, hogy hanyas tűvel kösse az ember, nem?), hogy többször nagyon untam és félbehagytam, hogy lassan haladt... de elkészült. Most hordom is, hogy ilyen hideg van.

Revenons à nos moutons!
Ősszel nekiálltam a kesztyűnek.

Viszont tisztán látszott, hogy soha ebben az életben be nem fogom fejezni ezzel a remek lassú kötéssel. Talán ha két-három sorig bírtam úgy. Aztán november elején pár napig beteg voltam, és ráértem. Akkor elegem lett, és azt mondtam, hogy nem igaz, hogy ez nekem nem megy normálisan. Lázas voltam éppen (az nálam szökőévente egyszer fordul elő), mikor addig próbálkoztam, míg sikerült.

Lassan halad, de haladgat. Lassan, mert ez nem egy olyan, aminek fejből megy a mintája (sajnos képtelen vagyok fél sornál többet megjegyezni belőle, és egyszerűen nem állt még rá a szemem, hogy logikus legyen és menjen minta nélkül), meg vékony tűvel kötöm (2,5-ös), és hamar elfárad benne a kezem. No meg oda kell rá figyelni, nem szeretem sor közben félbehagyni, és így nap közben, mikor ébren vannak a gyerekek, inkább neki se állok.


De megkötöm, be fogom fejezni, mert egyrészt megígértem, másrészt nem igaz, hogy egy pár kesztyű kifog rajtam.

2017. jan. 15.

a hó fránya vasfoga

Úgy néz ki, hogy a tavaly nyáron újjávarázsolt asztalok nem bírták a havat. Az esővel semmi bajuk nem volt, viszont a hó hatására az egyikről elkezdett lepattogzani a legfölső réteg.
Jövő nyáron se fogunk unatkozni. De beszerzek hozzá valami rendes lazúrt.

2017. jan. 11.

a kétszínű nyúl

Amióta először láttam ezt a szegény kis bénafejű nyulat, azóta szerettem volna horgolni ilyet valakinek. Az enyimek már addigra kinőttek ebből a fajta főként összenyálazásra való játékból, mikor más gyerekének kerestem készítenivalót, akkor meg sose jutott eszembe, hogy na ezt is lehetne.

Maris lila nyula pont jókor emlékeztetett erre. Aznap nekiláttam, másnap elkészült. A maradék itthoni pamutfonalkészletből kerestem két egyforma típusú együtt jól kinézőt. Hogy ne unjam annyira az elkészítést, az egyik lába meg az egyik füle csíkos lett. Itt a gondos tervezés meg a minta gyorsan lejegyzetelve. (Ingyenes ugyan, de képként van fönn a tervező oldalán. Nyomtatónk nincs, meg a mintákat egy ideje nem szoktam kinyomtatni, csak ha nagyon muszáj. A Kindle kiválóan alkalmas a célra - viszont ezzel nem sok mindent tudott volna kezdeni asszem.)

Olyan gyorsan kész lett, hogy készítés közbeni kép nincs is róla. A szemét hímeztem, de csak azért, mert nem találtam meg a biztonsági szemeket. (Meglett végül, két nappal később, mikor máskor.)

Farkat is csináltam neki, leginkább azért, mert az is jól rágható. Mivel babának készült, ezért nem pompon lett, hanem horgoltam egy gömböcöt, és alaposan odavarrtam.

Tesztelte is szombaton az, akinek készült. Finomnak találta. Vagyis rendben van.

Adatok:
Minta: Rattle bunny two-legged

Fonal: Bodza ("pitypang" és "körömvirág" színekben, meg egy kevés "szurok")
Tű: hármas

2017. jan. 9.

csomagolópapír játékautókkal

Ez még elmaradás karácsony előttről, de ideteszem, mert nagyon szerették a kölkök.
Az ötletet itt találtam.

Papírboltban vettem barna csomagolópapírt hozzá (Egy ideje abba csomagolunk karácsonykor is, szépen lehet abba is, mindig kidekorálom szalaggal vagy valamivel. Eddig senki nem panaszkodott.). Festéknek temperát használtunk.
Az autósdobozból kikerestük a nem fa és nem hátrahúzhatós járműveket, a csomagolópapírt az asztalra ragasztottam, tettem rá jó pár festékpöttyöt, és ráeresztettem a gyerekeket.

Az volt a terv, hogy ezt használjuk ajándékcsomagolásra, de aztán jól elfelejtettük. Jövőre gondolom már elég sok ilyen papírunk lesz, mert kérték a kiskorúak, hogy csináljunk még ilyet.

A kocsimosás a végén rám maradt persze, vagyis van még hova fejlődni.