2016. szept. 2.

a tervezéstől a megvalósulásig

Félig önmotivációnak (egyelőre úgy néz ki, hogy a nagyobb projektek nem nekem valók, egyszerűen mindnek a harmadánál elfogy a kitartásom), félig dokumentációnak. Hetente szeretnék írni erről, hogy hol tartok éppen vele, hogy alakul (vagy nem alakul).

A lányom ágyára szeretnék egy ágytakarót (aztán majd a fiaméra is, ha ez egyszer kész lesz és megmarad a lelkesedés), olyat, amit teljes egészében én készítek. Voltak már próbálkozások, például afrikai virágokból kezdtem még tavaly tavasszal egyet, de elég hamar félbemaradt. Pont úgy áll most is, ahogy tavaly nyáron. Így:

Van egy rakás Barka Tó gombolyagom, főleg két színből, meg egy kevés még három másikból. Egy kardigánt terveztem az egyik féléből (egészen pontosan az Orlyt Alexis Winslow Graphic Knits című könyvéből). Kész volt mindkét fele (vagyis a két eleje meg a háta), és mikor összevarrtam, kiderült, hogy nagyon nem jó hozzá a fonal. Pedig a próbakötésnél még jónak tűnt. Rettenetesen megnyúlt, használhatatlan az egész, muszáj visszabontanom. Ha meg is kötöm egyszer, tuti nem ebből a fonalból. (Amit ott a képen mutatok, na ott kellene a derekamnál lennie. És a karkivágás is rémesen nagy lett.)

Ezután a kudarc után nem mertem Barka Tóból nekiállni újra pulóvernek. Pedig annyira jó puha, és jó vele dolgozni is. Tettem ide-oda a gombolyagokat, aztán most a héten a molyirtós rendrakáskor (cédruskockát a fonalak közé!) jött az ihlet, hogy ágytakarónak kiváló lesz. Vissza se bontom, rögtön ebből horgolok, bajlódjon a csuda a fölgombolyítással.

Vagyis következhetett a mintatervezés. Azt elég hamar tudtam, hogy granny square lesz, mert az tetszik most nagyon. A pinteresten jött szembe ez a virágos-kockás minta, ezt választottam végül. Aztán játszottam kicsit a színekkel:

Ebből kiválasztottam azt, ami a legjobban tetszik. Vagyis most már csak a horgolás maradt hátra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése