nézz föl!

Sokszor azon kapom magam az utcán sétálva, hogy már megint csak előrefele vagy lefele nézek. Persze, lehet azt mondani, hogy a gyerekeimre figyelek, ők meg még nem túl magasak. De ez akkor is így van, ha egyedül megyek valahova.
A napokban kimentünk a házunk folyosójára szappanbuborékokat fújni, mert a gyerkőcök nagyon szoktak örülni neki. Szálltak a buborékok, amíg el nem pukkantak. Sok, nagyon sok, amerre a szél vitte őket.

Az utcán éppen arra sétált egy anyuka a kislányával. Az anyuka vette észre a buborékokat, aztán megmutatta a lányának is. Én meg láttam, hogy mosolyognak, örültek neki.

Szerintem néha nézzünk föl - és néha csodálkozzunk rá hétköznapi apróságokra is! Én biztosan meg fogom próbálni.

(A fotó saját, mert ez egy fotósblog is, és néha ilyet is kell. És néha írok a fotókhoz kísérőszöveget is, mert miért ne. Szappanbuborékot fotózni meg nem könnyű, ha közben két kiskorú rohangászik az ember lábánál vihogva.)