2015. júl. 21.

tűzzománc ismét – ezúttal rekeszzománc

...avagy megkésett élménybeszámoló a majdnem egy hónappal ezelőtti haladó tűzzománc-tanfolyamról.

Ez is a MadeByYou-ban volt, mint az előző, és ismét Páthi Dia tartotta. És egyedül nekem, más jelentkező nem lévén. :-) Így tudtam kérdezni, könnyebb volt egyedül bátornak lenni (pedig...).

Most nem iszapzománccal foglalkoztunk, hanem rekeszzománccal. Sok képem nincs róla, mert hiába vittem fényképezőt, ha egyszer elfelejtettem elővenni.

Ezúttal úgy mentem, hogy volt már ötletem, hogy milyet szeretnék csinálni, de persze, mint kiderült, az nem volt jó ötlet. Aztán kicsit gondolkodtam a dolgon, és mindenképpen olyat szerettem volna, ahol a drót (a rekesz) lelóg a réz alapról. Így lettek végül a virágok.

Először lecsiszoltam, aztán kapott egy réteg alapozást és égetést. Erre jöttek a rekeszek, plusz egy égetés, majd végül a színezés. A képen a bal oldali már a végső kiégetésre vár, a jobb oldali meg arra, hogy megkapja a színeit.

Az elkészült fülbevaló és medál látható a következő képen. A medálhoz egyelőre még nincs jó szalagom.

Ez a technika kevésbé tetszett, mint az, amit múltkor próbáltam ki. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne már vagy öt-tíz ötletem ehhez is, amit meg kéne valósítani...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése