2013. jún. 19.

lembas

... azaz tündekenyér.

Ezer éve akartam már ilyet sütni, nem emlékszem, mikor találtam receptet hozzá a neten. Valahogy így szólt:
Hozzávalók:
• 2 1/2 csésze liszt
• 1 ek sütőpor
• 1 csipet só
• 7 ek vaj/margarin
• 1/2 csésze cukor
• 1 tk fahéj
• 1 ek méz
• 1 csésze tej
• 1/2 tk őrölt vanília

 
Elkészítés:
A sütőt 220 fokra előmelegítettem (gázsütőn a 8-as fokozat).
A lisztet, sütőport és sót összekevertem, hozzáadtam a kissé megolvasztott margarint, majd a cukorral összekevert fahéjat, és végül a tejet, a mézet és a vaníliát. Ebből lapos és csészealj-méretű izéket formáztam (9 darab lett), majd sütőpapírral bélelt tepsiben negyed óráig sütöttem.
Nem lett szép, de egész finom.



És hogy hogy jött elő ez az egész? Hát úgy, hogy a barátnőmnek születésnapja volt, és mivel annak idején ugyanakkor olvastuk a Gyűrűk Urát (vagy legalábbis együtt néztük meg moziban, utóbbi biztos, az előbbi a feledés homályába vész), és előszeretettel hívtunk lembasnak valami kekszet, gondoltam, kapjon igazibbat is.
Éppen ezért készült hozzá levél is, amibe bele lehet csomagolni.

Meg mellékletként egy rózsaszín mininyuszi, aminek a leírása itt található.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése